Lost Soul

Lost Soul # 8. fejezet - Idegen a sötétben

   Hedwig hirtelen megállt - teljesen ledermedt. Csak ki kerekedett szemekkel bámult maga elé, alig észrevehetően reszketve.

   Chris valamivel a lány mögött állt meg, és mereven a hang irányába fordult. Ki ijeszthette meg ennyire Hedwiget? - gondolta.

 - Hi... hiram? - dadogta a lány, félve a választól.

 - Szóval emlékszel még rám. - válaszolta a fiú, majd közelebb lépett, így Hedwig és Chris már tisztán látták őt. Ében fekete haja csak néhány centivel lehetett rövidebb mint Chrisé, elöl pedig a bal szemére lógott, így csak egyik sötét bordón világító szeme látszott.

 - A... az nem lehet... Hogyan? - kérdezte Hedwig, és könnybe lábadt szemekkel a földre rogyott. Kikerekedett szeméből patakokban folytak a könnyek, miközben csak némán és megsemmisülve térdelt a földön, maga elé bámulva.

   Chris semmit sem értett, hátrált néhány lépést. Ki a franc ez? Mi sokkolta Hedwiget ennyire? Mi a fene történhetett? Mi a fene történik? - kergették egymást fejében a kérdések, miközben szótlanul nézte a jelenetet.

   Hiram a lány mellé lépett, és a hajánál fogva felrántotta a földről. Hedwig halkan felnyögött, Chris keze pedig ökölbe szorult ahogyan nézte, hogy valamit a lány fülébe súg, amit ő nem hallhat.

 - Ezt inkább ne most rendezzük le. Most... - intett alig észrevehetően fejével Chris felé - ... nem alkalmas. Legközelebb egyedül gyere. Ha őt is hozod akkor megölöm. - mondta Hiram.

 - D... de - kezdte volna Hedwig, de nem tudta befejezni a mondatot.

 - Én megtehetem, úgyhogy ne ellenkezz. Értetted? - kérdezte. Hedwig rémülten bólogatott, és valamiért úgy érezte, Hiram nem hazudik - Szóval legközelebb egyedül gyere. Világos? - a lány újra bólogatott, mire az egészen eddig a percig őt fogva tartó alak az utca hideg kövére dobta a lányt, mikor elengedte.

   Hedwig rémült, és könnyes szemekkel nézett fel rá. Chris nem tudta eldönteni hogy a könnyeket a lány szemében a fájdalom, vagy a félelem számlájára írhatja-e. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy remegni kezdett, és haraggal a szemében nézte a fiút, ahogy a földön fekvő lány mellé lép, és rúgásra emeli a lábát. Chris egy pillanatra nem egy őrült tömeggyilkost látott az utca kövén feküdni, hanem egy egyszerű, védtelen lányt, de elkésett.

   Hiram egy hatalmasat rúgott Hedwigbe, akinek eltorzult az arca a fájdalomtól, és egy két percig nem kapott levegőt.

 - Ez még csak ízelítő volt abból, ami rád vár. - suttogta Hiram, miközben az oldalát szorító, némán fuldokló Hedwiget nézte - Te sem vagy olyan erős mint amilyennek hiszed magad. - mondta halkan, és egy gúnyos mosoly jelent meg arcán, majd egyszerűen hátat fordított, és elsétált.

   Chris még néhány pillanatig csak állt ott értetlenül, fontolóra vette hogy Hiram után menjen, de végül a józan esze diadalmaskodott haragja felett, és inkább a földről tápászkodni próbáló Hedwighez sietett.

 - Minden oké? - kérdezte Chris, egy kevés aggodalommal a hangjában. Annyira eltompult, és közömbös volt már nagyon hosszú ideje, szinte elfelejtette hogyan is kell érzelmeket közvetíteni mások felé.

 - Persze. - bólintott a lány, még mindig sérült oldalára szorítva kezét.

   Néhány perc múlva, már némán sétáltak. Egyikük sem szólt semmit, mégis tudták hogy Chris házához mennek, ami a jelenlegi otthonuk. Körülbelül negyedórányi gyaloglás után, a fiú szólalt meg először.

 - Mi volt ez az egész? - kérdezte.

 - Ha vissza értünk elmondom. - válaszolta Hedwig, még erősebben oldalára szorítva, kezét.