Lost Soul

Lost Soul # 3. fejezet - "Miért?"

   Chris maga is meglepődött az utóbbi mondatán, mely szinte ott függött fölöttük. Mit szólnál ha azt mondanám, hogy én nem félek? - visszhangozták a falak. Nem szokott ilyen hangon beszélni, vagy épp mások vigasztalásával fáradozni. Nem tartozik rá.

 - Felejtsd el. - mondta és próbálta összeszedni gondolatait. Újra rosszul lett ahogy körül nézett a szobában. Még mindig nem tudta feldolgozni amit látott.

   Az egyik fotelre támaszkodott. Szédült. A lány pedig végig őt nézte, ahogy reszketve támaszkodik, és próbálja összeszedni magát.

 - De... miért? - kérdezte végre.

 - Sosem értettem az embereket. - kezdte a lány - Mindig csak ígérnek, de végül úgy is megszegik. Akkor meg mi értelme van az ígéretnek?

 - Ez nem válasz a kérdésemre. - mondta a fiú, a hányingerrel küszködve. Bár csukva volt a szeme, így is kísértették őt a rémképek.

 - Megszegtek egy ígéretet. "Örökké együtt". - válaszolt a lány.

 - Mi? - nézett rá értetlenül Chris.

 - Megszegték az ígéretüket. - A válasz hallatán, Chris keze ökölbe szorult.

 - Válaszolj már, a rohadt életbe! - kiabálta.

 - Már válaszoltam.

 - Mindegy... hagyjuk... - mondta a fiú, és megpróbált felegyenesedni, de újra elfogta a szédülést. Ez a szag... a látvány... nem bírom... - gondolta. Újra hányingere volt. A lány még mindig csöndben nézte őt.

 - Jól vagy? - kérdezte hirtelen a lány, és Chris mellé lépett. Világos, szinte már fehér hajába is vér tapadt, akár csak arcára, és kezeire.

 - Úgy látszik? - kérdezte a fiú cinikusan - Különben meg téged mit érdekel? Engem is meg fogsz ölni nem?

 - Ha szeretnéd, megteszem. - válaszolt a lány, és megszorította a kését.

 - Talán van választásom? - nézett rá Chris.

 - Van

 - Miért? Az áldozat az csak áldozat nem?

 - Nem - mondta a lány. Chris nem értette, de nem is nagyon érdekelte, hogy miért. Őt egyszerűen csak nem akarják megölni. Neki ennyi elég is. Erőt vett magán, és fölegyenesedett, majd a lépcsőhöz botorkált.

 - Engem aztán nem érdekel, csak takaríts fel magad után. - Mondta hátra sem nézve, és elindult fölfelé, egyedül hagyva a lányt, aki abban a pillanatban, teljesen elveszettnek érezte magát. Csak állt a szoba közepén, és üveges tekintettel bámult körbe. Már megint... már megint megtettem... - gondolta amint körül nézett a vérrel és belsőségekkel borított helyiségben.

Chris amint belépett a szobájába, magára csukta az ajtót, és be is zárta. Nem mintha ettől függetlenül ne tudna bejutni ide - jutott eszébe a törött zár a bejárati ajtajukon. Az ajtajától az ágyához ment, ledobta magát, és elterült rajta. Nyitott szemmel feküdt, a plafont bámulva, miközben folytak a könnyei. Végig gördültek az arcán, majd felitatta őket a takarója. Nem értette miért. Hiszen gyűlölöm őket... Teljes... szívemből... Vagy mégsem? - zakatolta az agya.

   Abban a pillanatban, a nappaliban álló lány és Chris, ugyanarra az egy szóra tudtak csak gondolni: Miért?