Lost Soul

Lost Soul # 4. fejezet - Kérdések, és válaszok

   A fiú levegő után kapkodva ült fel ágyában. Folyt róla a víz, a teste remegett. Hangosan zilált, a takaró szélébe kapaszkodva.

 - Csak egy rémálom lett volna? - kérdezte halkan, mikor eszébe jutott a vér, a szülei maradványai és a lány.

 - Nem volt az - suttogott választ egy hang. Chris a hang irányába fordult, és azonnal észrevette, az ablakában ücsörgő árnyat. Újra félelem fogta őt el. - Beszélni akarok veled. Nem foglak megölni. - Mondta előhúzva kését a lány, majd a földre ejtette azt. Chris továbbra is remegett.

   Az árny leugrott az ablakpárkányról, és pillanatokon belül a fiú fölött térdelt, az ágyhoz szegezve őt. Olyan közel hajolt hozzá, hogy már saját arcán érezte a fiú lélegzetét, és egyenesen aranybarna szemeibe nézett.

   Chris mozdulni sem tudott, szinte teljesen megdermedt és levegőt is alig kapott. A fölé hajoló lány bíbor színben ragyogó szemeibe nézett, és nem érzett mást csak félelmet.

 - Reszketsz - mondta halkan a lány, és sátáni mosoly jelent meg az arcán.

 - Mit akarsz? - kérdezte a fiú, tettetett magabiztossággal.

 - Van egy kis... probléma - súgta a lány Chris fülébe. Chris még jobban félt. Szinte levegőt venni is alig mert, nem hogy megszólalni. Még ha a kését el is dobta, mi garantálja hogy nem fog megfojtani? - merült fel benne a kérdés. - A probléma az, hogy tudomást szereztél rólam... - folytatta a fiú fölött térdelő alak - ...de nem ölhetlek meg. - duruzsolta a lány. A fiú megdöbbent, de nem volt ideje elgondolkodni ezeken a szavakon, mert a lány folytatta. - Köss velem szerződést!

 - Megölöd a szüleimet, aztán még te kérsz szívességet? Menj a picsába! - lökte le magáról a földre a lányt, majd felállt. Mintha egy pillanat alatt szállt volna el minden félelme, tekintetét vakmerően, az előtte heverő alakra szegezte

 - Pedig ez egy remek lehetőség... nem adódik meg akárkinek. - könyökölt fel a lány, és különös tekintettel nézett a fiú szemébe. Hosszú pillanatokig egyikük sem kapta félre a szemét, Chris állta a lány tekintetét, és farkasszemet nézett vele, mintha nem is önmaga volna.

 - Mi vagy te? - kérdezte.

 - Ezek szerint rájöttél hogy nem vagyok ember... nem rossz - mosolyodott el a lány - de nem mondhatok többet, nincs jogod tudni semmit - Tápászkodott fel, és kezébe vette a kését. - Na mi legyen? - biccentett a fiú felé.

 - Ha nem mondasz semmit, akkor tűnj el - válaszolta Chris. A lány keze ökölbe szorult. Basszus - gondolta - Sarokba szorított... most mit csináljak? Kénytelen leszek beszélni, különben nem köti meg a szerződést, és akkor szinte biztos hogy nem hallgatna rólam...

 - Oké... - mondta dühösen a lány - elmondok néhány dolgot...

   Alig egy perc elteltével, már mindketten a fiú ágyán ültek. Csak néhány utcalámpa, és a hold fénye világítottak be az ablakon keresztül, bár még így is szinte teljesen sötét volt a szoba.

   Chris félmeztelenül ült az ágyon, vele szemben pedig a lány. Szinte teljesen fehér színű haja hátra volt kötve, egy apró, magas copfba, mindkét oldalt egy-egy tincset szabadon hagyott, a frufruja pedig a jobb szemére lógott, bár még így is tisztán kivehetőek voltak a sötétben ragyogó szemei. Hatalmas, fekete, kapucnis-pulcsiban ült a fiúval szemben.

 - Mi vagy te? - tette fel újra a kérdést a fiú.

 - Egy "Lost Soul" avagy "Elveszett Lélek". Egy halott ember lelke, akit megöltek, így nem nyughat békében, és kénytelen az emberek között járni. - mondta a lány. Ahogy ott ült a fiúval szemben, annyira másnak tűnt, nyoma sem volt, az előbbi kést szorongató, benne lakozó őrült gyilkosnak, most csak egy egyszerű lány volt.

 - Mi a neved? - kérdezte immár teljesen más hangon a fiú. A lány még mindig nem nézett a szemébe.

 - Hedwig Bell. - válaszolta. Chris arcára kiült a döbbenet. Ezt a nevet már hallottam... a híradóban... - jutott eszébe a reggeli adás, az újság, és a rádió. - két hónapja történt... nyolc késszúrás... az apám tette... - csuklott el a hangja.

   Chris csak nézte az előtte ülő, könnyeivel küzdő lányt. Nem tudta mit kéne mondania, csak a nyomást érezte, a mellkasa tájékán.

 - Bocs... - mondta végül.

 - Nem érdekes - válaszolta Hedwig, mintha mi sem történt volna.

 - Nem muszáj válaszolnod... - kezdte a fiú, de a lány a szavába vágott.

 - Érdekes, az előbb még nem ezt mondtad - válaszolta újra különös hanglejtéssel.

 - Miért ölsz? - tette fel a fiú, következő kérdését.

 - Ez a feladatom. Minden hozzám hasonlónak, feladata van. Az enyém az, hogy eltűntessek minden megszegett ígéretet. De ezt máshogyan nem lehet.

 - És engem miért nem ölhetsz meg?

 - Hát nem most mondtam? Nem ölhetek meg akárkit, csak azt aki megszegi az ígéreteit. A szüleid például fogadalmat tettek az oltár előtt, mégis megcsalták egymást. Érted?

 - Ki dönt erről?

 - Mármint miről? - nézett értetlenül Hedwig a fiú felé.

 - A feladatokról.

 - Ezt neked nem kell tudnod.  De ha esetleg szeretnél szerződést kötni, talán elmondom... - mosolyodott el szórakozottan. Ez vicces. Én vagyok sarokba szorítva, mégis enyém az irányítás. A következő kérdése már biztosan a szerződés lesz. - gondolta a lány.

 - Mi az a szerződés? - kérdezte végül Chris. Ahogy sejtettem... - futott át Hedwig agyán ez a két szó, és még szélesebbre húzódott sátáni mosolya.

   Most megvagy!