Lost Soul # 2. fejezet - Gyilkos a szobában
A séta annyira hosszúnak és unalmasnak tűnt, mint még soha azelőtt. Az utcák kihaltak voltak, alig egy két embert lehetett csak látni, de ami még ennél is zavaróbb volt, a csönd. A mélységes csönd.
Chris, néhány percnyi séta után, már látta a házukat is, és azonnal kotorászni kezdett táskájában, a kulcsai után. Hamarosan meg is találta őket, és már épp illesztette volna a megfelelőt a zárba, amikor észrevette:
az ajtó nyitva volt, a zárat pedig letörték. a fiú hátrált néhány lépést, és csak most tűnt fel neki, hogy az ajtó fölső zsanérjai sem tartanak már. Hirtelen hevesebben vert a szíve, és szaggatottan kezdte venni a levegőt. Félni kezdett. Félni hogy mi történt, és hogy mit talál majd ha belép az ajtón. Újabb lépést próbált hátrálni, de a kíváncsisága erősebb volt a félelménél.
Újra az ajtóhoz lépett, és résnyire nyitotta. Semmit sem látott, teljesen sötét volt a ház, minden függönyt és sötétítőt elhúztak. A fiú félt, mégis, úgy érezte, szinte hívogatja őt ez a különös sötétség. Maga sem értette ezt az érzést, csak belépett a ház előszobájába.
Teljes feketeség ölelte körül, és különös szag csapta meg orrát. Nem a szokásos hányadék és rothadó kajamaradék szaga, ez valami egészen más volt. Chris hátán végig futott a hideg, és kezdett verejtékezni. Továbbra is szaggatottan lélegzett.
Beljebb ment. Egyre erősödött a szag, és alig látott valamit, bár a szeme már kezdett hozzászokni a sötéthez. Egyik lépését a másik követte, és egyre jobban félt. Nem tudta mitől, vagy kitől, de érezte ahogyan a félelem végigkúszik a testén.
Átért az előszobán, és megragadta az ajtó kilincsét, de nem nyomta le rögtön. Tudni akarja egyáltalán hogy mit találna a következő szobában? Talán nem... - és bár ezt gondolta, mégis lenyomta a kilincset, és átlépte a küszöböt.
A szag már nagyon erős volt, nem tudta mi ez, még sohasem érzett előtte ilyet. Behúzta maga mögött az ajtót, majd körülnézett a szobában.
A szíve kihagyott egyet. Hirtelen nem tudott lélegezni. Kiverte őt a víz, szíve rendszertelenül vert, s ő maga alig jutott levegőhöz: egyszerűen nem tudta elhinni amit látott.
Mindenütt vér. Rengeteg. Túl sok. Emberi testrészek, végtagok szerte hevertek élettelenül, és véresen. Minden ebben a baljóslatú vörösben úszott. A fiú akármerre nézett, csak emberi testrészeket talált, vagy éppen bőr és húscafatokat. A fejére csöppent valami, mire felnézett: még a lámpáról is vér csöpögött. Üvölteni akart, de nem tudott, egy hang sem jött ki a torkán, az ájulás kerülgette, és szédült. Reszketve ment tovább, jobbra. A következő szobában, pedig megtalálta azt amit keresett.
A szoba közepén, egy élettelen, vérben álló hústömeg. Apa és anya... gondolta a fiú. Könnyek gyűltek a szemébe. Már sejtette, már tudta, mégsem akarta elhinni. Most viszont a saját szemeivel láthatta, azt a véres halmot, ami maradt belőlük. A testük darabkái egymáson, a vérük egybe folyva. A felismerhetetlenségig roncsolódott a testük, Chrisnek csak a tudat maradt, hogy ők azok.
Térdre rogyott, és hányt, majd egyszerűen csak elfeküdt a földön, saját hányadékában és szülei vérében. Reszketett, a hideg rázta, és sírt. Nem kiabált, nem üvöltött.
Fogalma sem volt hogy mennyi időt tölthetett el így, de már kint is a sötétség honolt, nem csak a házban. Lassan felkönyökölt, hogy feltápászkodjon. Még mindig reszketett, és a sokk hatása alatt volt.
Neszt hallott. Azonnal kitisztult a feje, és halkan felkelt a földről, hogy megnézze mi az, vagy sokkal inkább ki az... Miután felállt, azonnal meglátta:
Egy sötét, csuklyát viselő alak állt a fiú szüleinek maradéka fölött. Chris épphogy csak ki tudta venni mi van a kezében: egy kés volt az. Ijedtében hátrább kúszott, és a falnak ütközött. A sötét alak, meghallotta és azonnal felé fordult, szemei bíbor színben ragyogtak fel, a sötétben.
- Örökké együtt... - suttogta. Chris nem válaszolt, csak reszketve nézte továbbra is az árnyat, aki folytatta - erre esküdtek, és mégis megszegték. De most már együtt vannak. Már nem lehet őket elválasztani. Látod? - mutatott késével a hús halomra. A fiú egyre jobban félt. Vajon most ő következik? - Félsz tőlem igaz? - kérdezte az alak. Chris csak ekkor eszmélt rá, hogy a vele szemben álló, egy lány. - Mindenki fél. - folytatta, és kicsit elfordult. A fiú megérezte a szomorúságot a hangjában, de még mindig iszonyúan rettegett. Egyáltalán nem volt dühös a szülei gyilkosára, hiszen gyűlölte őket. Teljes szívéből gyűlölte. Ő most csak a színtiszta félelmet érezte. Vajon ez a lány tette? Futott át az agyán a kérdés. - Mondj valamit... - kérte a lány, és megremegett a hangja.
Chris bár még semmit sem értett abból amit a lány mondott, és zavaros volt az elméje, valamiért mégis válaszolt neki.
- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy én nem félek? - kérdezte immáron minden félelem nélkül.
