Lost Soul # 8. fejezet - Idegen a sötétben

   Hedwig hirtelen megállt - teljesen ledermedt. Csak ki kerekedett szemekkel bámult maga elé, alig észrevehetően reszketve.

   Chris valamivel a lány mögött állt meg, és mereven a hang irányába fordult. Ki ijeszthette meg ennyire Hedwiget? - gondolta.

 - Hi... hiram? - dadogta a lány, félve a választól.

 - Szóval emlékszel még rám. - válaszolta a fiú, majd közelebb lépett, így Hedwig és Chris már tisztán látták őt. Ében fekete haja csak néhány centivel lehetett rövidebb mint Chrisé, elöl pedig a bal szemére lógott, így csak egyik sötét bordón világító szeme látszott.

 - A... az nem lehet... Hogyan? - kérdezte Hedwig, és könnybe lábadt szemekkel a földre rogyott. Kikerekedett szeméből patakokban folytak a könnyek, miközben csak némán és megsemmisülve térdelt a földön, maga elé bámulva.

   Chris semmit sem értett, hátrált néhány lépést. Ki a franc ez? Mi sokkolta Hedwiget ennyire? Mi a fene történhetett? Mi a fene történik? - kergették egymást fejében a kérdések, miközben szótlanul nézte a jelenetet.

   Hiram a lány mellé lépett, és a hajánál fogva felrántotta a földről. Hedwig halkan felnyögött, Chris keze pedig ökölbe szorult ahogyan nézte, hogy valamit a lány fülébe súg, amit ő nem hallhat.

 - Ezt inkább ne most rendezzük le. Most... - intett alig észrevehetően fejével Chris felé - ... nem alkalmas. Legközelebb egyedül gyere. Ha őt is hozod akkor megölöm. - mondta Hiram.

 - D... de - kezdte volna Hedwig, de nem tudta befejezni a mondatot.

 - Én megtehetem, úgyhogy ne ellenkezz. Értetted? - kérdezte. Hedwig rémülten bólogatott, és valamiért úgy érezte, Hiram nem hazudik - Szóval legközelebb egyedül gyere. Világos? - a lány újra bólogatott, mire az egészen eddig a percig őt fogva tartó alak az utca hideg kövére dobta a lányt, mikor elengedte.

   Hedwig rémült, és könnyes szemekkel nézett fel rá. Chris nem tudta eldönteni hogy a könnyeket a lány szemében a fájdalom, vagy a félelem számlájára írhatja-e. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy remegni kezdett, és haraggal a szemében nézte a fiút, ahogy a földön fekvő lány mellé lép, és rúgásra emeli a lábát. Chris egy pillanatra nem egy őrült tömeggyilkost látott az utca kövén feküdni, hanem egy egyszerű, védtelen lányt, de elkésett.

   Hiram egy hatalmasat rúgott Hedwigbe, akinek eltorzult az arca a fájdalomtól, és egy két percig nem kapott levegőt.

 - Ez még csak ízelítő volt abból, ami rád vár. - suttogta Hiram, miközben az oldalát szorító, némán fuldokló Hedwiget nézte - Te sem vagy olyan erős mint amilyennek hiszed magad. - mondta halkan, és egy gúnyos mosoly jelent meg arcán, majd egyszerűen hátat fordított, és elsétált.

   Chris még néhány pillanatig csak állt ott értetlenül, fontolóra vette hogy Hiram után menjen, de végül a józan esze diadalmaskodott haragja felett, és inkább a földről tápászkodni próbáló Hedwighez sietett.

 - Minden oké? - kérdezte Chris, egy kevés aggodalommal a hangjában. Annyira eltompult, és közömbös volt már nagyon hosszú ideje, szinte elfelejtette hogyan is kell érzelmeket közvetíteni mások felé.

 - Persze. - bólintott a lány, még mindig sérült oldalára szorítva kezét.

   Néhány perc múlva, már némán sétáltak. Egyikük sem szólt semmit, mégis tudták hogy Chris házához mennek, ami a jelenlegi otthonuk. Körülbelül negyedórányi gyaloglás után, a fiú szólalt meg először.

 - Mi volt ez az egész? - kérdezte.

 - Ha vissza értünk elmondom. - válaszolta Hedwig, még erősebben oldalára szorítva, kezét. 

Lost Soul # 7. fejezet - Csak egy séta

   Minden nap ugyanolyan volt. Chris csak akkor ment el iskolába ha ahhoz volt kedve, egyébként bezárkózott a sötét szobájába, és nem volt hajlandó előjönni, egész nap. Majd mikor leszállt az éj kilépett a szobájából, és csak annyit mondott semmibe révedő tekintettel "Menjünk". Ezután elindultak, és hajnalig az utcákat járták. Amíg Hedwig gyilkolt, a fiú csak megbújt az árnyak között és onnan nézte, a lány áldozatainak fájdalmas halálát. Újra és újra vér, sikolyok, és kétségbeesett kiáltások az éjszaka nyugalmában. Chris még mindig nem tudott sokat Hedwigről, de nem is akart. Csak arra vágyott hogy végre eltűnjön az életéből.

   Épp hasonló dolgokon gondolkodott, mikor kopogást hallott, szobája  ajtajának túloldaláról. Természetesen tudta ki az.

 - Nem vagyok éhes Hedwig! - kiabált ki. Ezután távolodó lépések zaját hallotta, majd újra gondolataiba merült.

   A lány csalódottan ment vissza a konyhába, és elcsomagolta az apró süteményeket, amiket a fiúnak sütött. Persze előre tudta mit válaszol majd a fiú a kopogtatására, de egy kicsit akkor is rosszul esett neki. Miután eltette a sütiket, nekiállt elmosogatni.

   Miért? Miért változott meg ennyire? Mi változtatta meg? - hallotta gondolataiban a kérdéseket, és csak arra tudott gondolni, hogy talán depressziós. Továbbra is hallotta a kérdéseket fejében, pedig már tudta rájuk a választ. Hogy mi változtatta meg?

 - Én - suttogta alig hallhatóan, és érezte ahogy a bűntudat marcangolja őt belülről. - Az én hibám... az én hibám... - ismételgette magában, miközben egy tányért törölgetett. Próbált másra gondolni, de képtelen volt elüldözni gondolatainak sötét felhőjét. Gyűlölt fájdalmat okozni másoknak. Bár nem igazán emlékezett életére, biztos volt benne, hogy ez mindig is így volt.

   Mikor befejezte a mosogatást, felsétált az emeletre, megállt a fiú szobája előtt, és várt. Nem tudta mire, vagy miért, egyszerűen csak állt ott, üres tekintettel, és a kilincset bámulta.

 - Menj el! - hallotta a fiú hangját.

 - Nem. - suttogta a lány, alig hallhatóan, mégis tett néhány lépést jobbra, majd leült az ajtótól egy-két méterre, a falnak támasztotta a hátát, majd felhúzta lábait, a térdeire támasztotta a kezét, és lehajtotta fejét.

   Fogalma sem volt meddig kuporoghatott így, de amikor nyílt a fiú szobájának ajtaja, már teljesen sötét volt a ház.

 - Menjünk. - hallotta a fiú hangját. A hang tulajdonosa pedig alig egy méterre állt tőle, és nézett le Hedwig szemeibe. A lány feltápászkodott a földről, és a fiú után indult.

   Chris már épp a bejárati ajtó kilincséért nyúlt, mikor a lány utána szólt.

 - Várj!

 - Mi az? - kérdezte Chris unott tekintettel.

 - Nem vagy éhes? - kérdezte Hedwig magabiztos hangon, pedig reszketett a szíve. Válaszul a fiú halk gyomorkorgására lett figyelmes, így folytatta. - Délután unatkoztam, és sütöttem egy kis sütit.

 - Oké. - válaszolt a fiú, Hedwig pedig elmosolyodott és visszaszaladt a konyhába, az apró sütikért.

   Chris találomra kiválasztott magának néhány darabot, és út közben némán enni kezdte.

 - Izlik? - nézett rá a lány kíváncsian, amire válaszul egy apró bólintást vélt észrevenni az utcalámpák fényénél, ami halovány reménnyel töltötte el szívét.

   Néhány utcával később a fiú törte meg a csendet.

 - Hová megyünk? - kérdezte.

 - Sehova. Csak sétálunk. - válaszolt Hedwig, előre félve Chris válaszától.

 - Nem kéne továbbra is embereket ölnöd? - kérdezte megvetően.

 - Ma este nem. Most csak sétálunk. - mondta a lány, kissé megbántva érezve magát a fiú megvető hanglejtésétől.

 - Értem. - mondta a fiú, lezárva a beszélgetést.

   Hedwiget pedig újra elfogta az az ismerős bűntudat, ami egyre gyakrabban telepedett rá. Jelenleg csak Chris lát, vagy hall, a szerződés pedig csak tetézi ezt. Én mégis csak fájdalmat okoztam neki azzal hogy magammal rántottam őt ebbe a világba. Talán fel kéne bontanom vele a szerződést? - az utolsó gondolaton még elidőzött egy kicsit, mikor egy régi, ismerős hang zavarta szét gondolatait.

 - Szeva Hedwig!

Újra itthon

Hali minna :)

Újra itt vagyok, egy hosszú kimaradás után, és remélem hogy még emlékeztek rám^^
Memória frissítésként hoztam új rajzokat a szereplőimről, Chris karakter leírását, és a következő fejezetet is. Igen tudom, ez a fejezet most rövidebbre sikerült, inkább bevezetés jellegű, a történet második felvonásába. Innentől pedig csak izgalmasabb és véresebb lesz.

Heaven

Lost Soul # 6. fejezet - Megtört árnyék

   Vér fröccsent Hedwig arcába, ahogyan átszúrta áldozata torkát. A férfi tehetetlenül vonaglott fájdalmában, és hörgő hangok kíséretében vért köpött. Ahogy a lány kihúzta a kését, a férfi  torkán hatalmas lyukból ömleni kezdett a vér az éjszakai utca hideg kövére.

   Élvezettel figyelte ahogy az előtte vergődő alak kétségbeesetten vonszolja magát a földön, és saját vérében fetreng. Mereven nézte áldozata utolsó, szánalmas és kétségbeesett

próbálkozásait, amíg görcsösen feszülő izmai végleg elernyedtek, a férfi pedig mozdulatlanná vált.

   A lány végig húzta ujját a kése lapján, majd a szájhoz emelte és lenyalta róla a vért. Beleborzongott a gyönyörűségbe. Bármennyire is utálta, és szégyellte bevallani: imádta ezt. Imádta nézni ahogy haldoklanak az emberek, és imádta a mindent beborító vért. Néha úgy érezte teljesen átveszik felette az uralmat a démonjai, akik vérre és gyilkolásra szomjaznak. Ilyenkor pedig teljesen átadja magát az érzésnek, és hagyja hogy az őrülete irányítson.

 - Ő volt ma az utolsó ugye? - kérdezte egy hang. Alig egy másodperccel később lépett elő az éjszakai árnyékok közül, a hang tulajdonosa. A sötétben csak sejteni lehetett az alakját, egyedül a sötétben vörösen izzó szemei látszottak tisztán. Kérdésére válaszul a lány bólintott, majd ezután az alak, a hullához sétált. A zsebébe nyúlt, és néhány pillanatnyi matatás után egy sötétbarna bőr tárgyat húzott elő. Kinyitotta a pénztárcát, és előhúzta a személyi igazolványát.

 - Peter Robbers. 43 éves, könyvelő. - olvasta az információkat. A lány nem válaszolt semmit, a fiú pedig visszacsúsztatta az igazolványt a tárcába, majd zsebre tette, és felállt. - Állj hátrébb! - mondta a lánynak, és felemelte a benzines kannát amit egészen idáig magánál tartott. Leöntötte az áldozat holttestét, és körülötte a földet, majd a hulla mellé hajította a benzines kannát. Eszébe jutott a személyi igazolvány, azt is elővette, és odadobta.

   Ezután gyufát vette elő, és meggyújtotta a benzines halmot, ami hirtelen kigyulladt, és hatalmas lánggal égni kezdett. A tűz fénye betöltötte a sötét, kivilágítatlan utcát, akárcsak az égő hús szaga. Hedwig mélyen belélegzett, hogy érezze a hulla szagát, és csodálattal a szemében nézte ahogyan a férfi ruhái elégnek, és előtűnik alóla a véres, megpörkölődött, (helyenként már szenes) hús. - Menjünk - mondta a fiú határozottan, és elindult. A lány tudta hogy nem ellenkezhet, pedig annyira szeretné még nézni ahogy összeég a hulla, mégis elindult, és szó nélkül követte Christ, az éjszakába.